Reccsent a csörgő, kidőltek a bölcsőmről a rácsok, Úgy maradtam ott egymagam, álmaim, mint kalapácsok. Dörömböltek a súlyos falakon képzelt szabadságot, Könnyeimmel festettem rá, Kerítést, kerti virágot. Felriadtam egy éjjel, röhögés nyaldosta az arcom, Szívemen, mint a nyál folyt végig az összes harcom. Nagykanállal zabál a semmi, kattan az egér az ujjam alatt, A képernyőmön rohan az életed, Ki az, aki elragad? Mondd, ki az, aki elragad? Reccsent a csörgő, kidőltek a bölcsőmről a rácsok, Úgy maradtam ott egymagam, álmaim, mint kalapácsok. Dörömböltek a súlyos falakon képzelt szabadságot, Könnyeimmel festettem rá, Kerítést, kerti virágot. A plafonon pofás kis égi testek, Ragyog, a rajzolt teliholdam. A kicsiny házból ölel a kedves, Veled sose leszek egymagam, Veled sose leszek egymagam, Veled sose leszek egymagam, Veled sose leszek egymagam