Lányok, lányok, szép leányok, nézzetek most felém, Szánjatok meg, lágy lépteitekkel közelítsetek hozzám! A múltam, s mindazt mi voltam, Lám, idehoztam, lábatok elé. Lányok, lányok, szép leányok, volt egy közületek, A bőre fátyol, a vére láng volt, hűs harmatcsepp szíve. Karomba zártam, szívemmel láttam, Nem is találtam hozzá foghatót. Ő ragyogtatta fel reggel a Napot, Mosolyától megmozdult az óceán, Koronájuk meghajtották előtte a tölgyek, Neki nyílt minden búzakalász. Május volt, virágos május, orgonaillatú, De kárhozott volt az az éjjel, min hiába vártam rá. Reszkető félsszel, balga reménnyel Kerestem őt, de nem leltem nyomát. A szerelmed zsarnok, láncként köti meg karom, Míg önmagamé vagyok, nálam a hatalom. Féltelek szeretni, túl sok forgott kockán, Veled nem volt szárnyam, csak két csonka lapockám. Én nem vagyok senkié sem! Reggelt hozok s hűvös éjt, A birtoklási vágy ölte meg a mi mesénk.