Lányok, lányok, szép leányok, nézzetek most felém,

Szánjatok meg, lágy lépteitekkel közelítsetek hozzám!

A múltam, s mindazt mi voltam,

Lám, idehoztam, lábatok elé.

Lányok, lányok, szép leányok, volt egy közületek,

A bőre fátyol, a vére láng volt, hűs harmatcsepp szíve.

Karomba zártam, szívemmel láttam,

Nem is találtam hozzá foghatót.

Ő ragyogtatta fel reggel a Napot,

Mosolyától megmozdult az óceán,

Koronájuk meghajtották előtte a tölgyek,

Neki nyílt minden búzakalász.

Május volt, virágos május, orgonaillatú,

De kárhozott volt az az éjjel, min hiába vártam rá.

Reszkető félsszel, balga reménnyel

Kerestem őt, de nem leltem nyomát.

A szerelmed zsarnok, láncként köti meg karom,

Míg önmagamé vagyok, nálam a hatalom.

Féltelek szeretni, túl sok forgott kockán,

Veled nem volt szárnyam, csak két csonka lapockám.

Én nem vagyok senkié sem!

Reggelt hozok s hűvös éjt,

A birtoklási vágy ölte meg a mi mesénk.