Bokros bú habjai reám tódultanak,

Minden örömömtől engem megfosztanak.

Hegyes-mérges nyelvek énreám szólnak,

Ezek fő okai bujdosásomnak.

Érzem nyavalyámat, igen búsulok,

Sokáig egy helyben nem maradhatok.

Kengyelben a lábam, úgy abrakalok,

Keseredett szívvel útnak indulok.

Az idegen földre majd elindulok,

Kedves személyedtől mindjárt megválok.

Nem tudok szólani, úgy megbúsulok,

Állandó szívedért, jaj, majd meghalok.

Egyik utcán végigmentem,

A másikra tekintettem.

Egyet-kettőt füttyentettem,

Tudom, miért cselekedtem.

Mikor én még gyermek voltam,

A dióért majd megholtam.

De már most, hogy nagyobb vagyok,

A lányokért majd meghalok.

Vivo rosal non morui,

Ad fortunam remanui.

Loque unum ad ultimum,

Ad animi solatium.

Élek rózsám, nem holtam meg,

Szerencsédre maradtam meg.

Szólj hát egyet, utoljára,

Szívem vigasztalására.

Nem adnálak száz forintért,

A keresztúri vásárért.

A vásárral mit csinálnék?

De tevéled véled hálnék.